Az idő sem nekem kedvez, amióta itt vagyok, meg vagyok fázva, kb. 15C lehet, szakad az eső, és erősen fúj a szél, ki nem igazán lehet menni. Az ember elvileg csak a jóra emlékszik, az elmult 9 napból, én csak a felkészítő táborra emlékszem, mint jó dolog, amióta itt vagyok a családnál, maximum annyo jó dolog történt velem, hogy megtudtam, hogy Sami iskolájában tudok kriketezni.
Mindig csak azt mondom magamban, hogy sokan túlélték már ezt, én mért ne élném túl?! Ha Beni túl fogja élni akkor én is. De Beni egy jó családba került, karácsonykor Hawaiira megy, biztos be fogja járni egész Dél-Afrikát, és én? Örülök hogy ha Fokvárost megnézhetem, pedig itt élek, a család nem hagyta el még Fokvárost! Nem tudok elmenni sehova! A sors szabja az életett, és ezt most kicsit igazságtalannak érzem, mert én segítettem neki mindig, én fordítottam, ami 5 napon keresztűl elég fárasztó volt, mert a saját problémáimmal is meg kellett hogy küzdjek, és ez az eredménye? Hogy én itt vagyok egy szar iskolában, ő meg egy minősítettbe? Hogy én még a várost is alig fogom elhagyni, nem hogy Hawaii-ra megy? (ezt most nem azért mondtam, hogy megsértsem a Benit, hogy nekem kéne a helyében lennem, és ő nem érdemli meg, azt amit kapott, mert megérdemli, mert ő is keményen dolgozott, és dolgozik, hogy megtanuljon angolul) Néha azon gondolkozom, hogy milyen jó lenne hazamenni, de az nagy cserbenhagyás lenne a szüleimmel szemben, mivel ők keményen dolgoztak, azért hogy én most it lehessek, és nem hiszem hogy 9 nap vagy akár 31 nap fizettek ki nagyon sok pénzt! Lehet hogy iskolát váltok, mert attól félek, hogy 1 év alatt én is ilyen „suttyó” leszek, mint az osztályom 95%-a... Az angol órárol néhány mondatott: A tanár ül, és poénos videókat mutogatt a mobilján, majd a diákok is neki, mindenki beszélget mindenkivel (órág nagy részére ez jellemző, csak néhol nem partner a tanár) megkérdezem az egyik melletem ülő srácot, hogy egész évben ez volt, és hogy ez várható-e a második félévben is? És a srác gondolkodás nélkül rávágta, hogy igen! Mindenki boldog, hogy nem csináltak semmit... Megkérdeztem a fogadó testvérem, hogy ez csak a szünet utáni napokra jellemző (mos volt a téli szünet, mert itt fordítva vannak az évszakok) vagy az egész évre, és kiderült hogy az egész évre... Megpróbálok iskolát váltani, vagy egy egész más környéket, igaz a családdal semmi bajom, mert kedvesek, meg minden, csak annyi, hogy nem mennek sehova, és én inkább mosok magamra, és megcsinálom az uzsonnám, csak mozogjak, mennyek valahova. Megkérdeztem az osztálytársaimat hogy ők szoktak-e utazni, de senki nem utazik sehova! (ezt annak reményében kérdeztem meg, hogy ha valaki utazik, akkor avval jóban leszek, és elvisz magával, elég aljas dolog, de ez már a vészterv annak reményében hogy utazhassak) A mai napnak egy pozitív eseménye volt, megérkezett a csomagom Pretoriából (elhagytam J)